Együttérzés és felajánlás
2010. november 21.
Másokhoz hasonlóan bennünket is megrázott az egész lakóközösségünk számára veszteségét jelentő táncosok tragédiájának híre. Mi, akik az áldozatokkal és társaikkal éppen egy éve, 2009. november 21-én, közös programot is szerveztünk, és az elmúlt napokban további együttműködés előkészületeit tettük meg, osztozunk a hozzátartozók, barátok, kollégák fájdalmában, és a rendelkezésünkre álló lehetőségek szerint a jövőben folyamatos segítséget kívánunk nyújtani számukra.
Elsőként a december 12-én színházunkban tartandó est bevételét ajánljuk fel a hozzátartozóknak. Akkor este a 93 éves nógrádi pásztor, Pál István dalai, dudanótái, meséi és társainak dudán, furulyán, flótán és citerán kicsalogatott hangjai idézik a színházba a természet muzsikáját, az ég madarainak hangversenyét.
A tragédia délelőttjén, még mit sem tudva a történtekről, a magyar táncról tartottam előadást, amelyet a Regruták fotóival és videóival szemléltettem. Másnapján a beregszászi színház vendégjátékát nézhettük a jászberényi színházban, ami megint csak véletlenül mintha a valóságban megtörtént tragédiáról szólt volna. A pesti és a vidéki lét ellentétéből származó, gyerektragédiába torkolló színpadi történet mintha minden szavában az előző napi eseményeket dolgozta volna fel Magyarország legkiválóbb színészeinek közreműködésével, amelynek jelentőségét csak tovább fokozta a drámaíró és a díszlettervező jelenléte. A pestiek csak bolyonganak és kavarognak az utcákon meg az aluljárókban, és azt se tudják, hol vannak a kijáratok – hangzottak a színpadról a kulcsfontosságú mondatok.
Mintegy egy héttel a tragédia előtt Dudás Danival, azt megelőzően pedig Szűcs Gabival arról beszélgettem, hogy miért kell nekünk állandóan Budapestre járni dolgozni, abba kellene ezt a gyilkos tempót hagyni. Hogyan teremthetnénk meg közösen az élethez és a munkához szükséges feltételeket itt, Jászberényben, ahol lakunk? A választ is nekünk kell megadni, és megvalósítani, mert helyettünk ezt nem teszi meg senki.
Áldja meg a Jóisten az áldozatok lelkét, segítse azokét, akikért aggódunk, enyhítse fájdalmát a hozzátartozóknak, és rakja rendbe életközösségünket. Úgy legyen.
Várszegi Tibor
művészeti vezető
